Ahogy sejtettem. Megkönnyeztem.

A téma nagyon kényes. Mert a rák korunk egyik legrettegettebb betegsége, és a rákosok klubja egy olyan társaság ahová sajna könnyű bejutni, kikerülni felgyógyulva viszont annál nehezebb. Az meg senkit nem vigasztaljon, hogy a tagság szépen gyarapodik, épp ellenkezőleg, illik ledöbbenni, és ha körülnézünk családtagjaink, vagy közeli ismerőseink körében, szinte biztos, hogy megtaláljuk e gyilkos kórt. Filmen természetesen már sokan és sokféleképp feldolgozták a betegek küzdelmét a betegséggel szemben, amelynek egyre bővülő listájába most belép A bakancslista is.

A történet főszereplője két szépkorú, sokat megélt öregember. Az autószerelő, családcentrikus és kétlábon járó lexikon Carter Chambers és a pökhendi Edward Cole, aki mellékesen iszonyatosan gazdag, de alapvetően magányos és annak a kórháznak a tulaja, ahová rosszúlléte után bekasznizzák. A diagnózis mindkettőjűknél szörnyű: már csak hónapjaik vannak hátra. A közös kórterem, az infúziós pumpás totyogások a kórházfolyosón, a közelgő vég, meg talán a vacak bableves hatására a két öreg lessan összebarátkozik. Sokat beszélgetnek, megismerik egymás rigolyáit, így még talán a retyóban történő hányást is könnyebb átvészelni. Aztán előjön a lista. Carter a saját kórházi ágyán megírja azokat a dolgokat, amit még halála előtt szeretne átélni, megtenni. Majd szobatársa is hozzáteszi a maga kis kívánságlistáját, és uccu neki fakereszt. Elindulnak világot látni. Ki a fenét érdekel már a kemoterápia? Carter felesége is hiába tiltakozik. Két papink olajra lép és végigcsinál mindent, amit listájukra feljegyeztek. Kiugranak repülőből, autóversenykednek egy kiadósat, élvezik a kilátást a piramis csúcsáról, ráadásul Edward odavan egy tetoválásért, és szeretné még megcsókolni a világ legszebb nőjét is. A listára pedig egyre több pipa kerül, öregjeink ugyanakkor egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Csak az idejük fogy egyre vészesebben…

Két nagyszerű színész, Jack Nicholson és Morgan Freeman igazi jutalomjátéka A bakancslista. Első gondolatom az volt, hogy összejött a híres Jack Lemmon és Walter Matthau féle páros utódja, és ez még akár bevállhat is, ha főszereplőink összeállnak még pár bolondozás kedvéért. A bakancslista azonban kissé más fajsúlyú történet. Keserédes tragikomédia, a helyzet adta lehetőségek tárházának majdnem teljes kihasználásával. A majdnem csak azért van, mert az alkotók egy picit többet foglalkozhattak volna az emberi drámák adta lehetőségek nagyobb, mélyebb megjelenítésével, és talán kevesebet a tényleg látványos idegenforgalmi látnivalók reklámozásával, de ez legyen a legnagyobb bajom! A poénok persze megvannak, és valahol a tragédia is a helyén van, de mégis van csöppnyi hiányérzetem. A két főszereplőről pedig ismételten megállapíthatom, hogy remek színészek. Nicholson az ördögi, követelődző mosolyát rutinból hozza - ahogy látom pár kilót még fel is szedett -, mint ahogy Freeman-nak is pöccre indul a karaktere.

A film témája sokakat mélyen érinthet - többen még akár magukra is ismerhetnek-, így nehéz megállni a film végét elérzékenyülés nélkül. Mert mindannyian kerülhetünk hasonló helyzetbe. Természetesen a film igazi mondavalóját is értem: elkezdem írni a magam listáját, mielőtt jönne a kaszás és feldobnám a bakancsomat.

7/10

yoda70